Kiss Krisztina vagyok, a Ködmön Könyvelőiroda Kft. alapítója és ügyvezetője. 2024. november 24-én 21 éve, hogy csapatommal KKV vállalkozóknak nyújtunk korrekt, precíz számviteli szolgáltatást, illetve cégvezetői képzéseket tartok, amivel megértést és biztos tudást adok a cégvezetők pénzügyi döntéséhez. 5 fő munkavállalóval és 4 fő alvállalkozóval támogatjuk a jelenleg 200 partnerből álló ügyfélkörünket, ahol számos olyan ügyfél megtalálható, akik az indulás pillanatától vannak mellettem. 2020. márciusa óta home office-ban működünk, érdi irodánkban személyesen is állunk partnereink rendelkezésére, de ma már elsődlegesen online nyújtjuk szolgáltatásainkat.
Édesanyám okleveles könyvvizsgálói pályája során látott rendkívüli szorgalma és példaértékű életpályája ösztönzött arra, hogy kövessem. 2003-ban 27 évesen férjemmel közösen megalapítottam a Ködmön Könyvelőiroda Kft-t, melyet 5 évig közösen irányítottunk. 2010-es válásunkat követően egyedüli tulajdonosként és ügyvezetőként intézem a társaság ügyeit. Onnantól új időszámítás kezdődött a vállalkozás és a magánéletemben egyaránt, hiszen egyedüli vezetőként kellett helytálljak. Az elmúlt évek gyakorlatában megfigyeltem, hogy úgy a könyvelés, mint a vállalkozói hozzáállás teljesen más dimenzióba került és vezetőként nekem erre kellett megoldást találnom. Új alapokra kellett helyezni a cég felépítését és a szolgáltatásunkat, mert a régi rutin már nem működött. A saját stratégiánk kialakításához folyamatosan szakmailag és vezetőként is fejleszteni kezdtem tudásomat. Immár 11. éve vagyok Adónavigátor mesterkurzus tag, amerikai és magyar üzletemberektől tanulok, és az egyszemélyes könyvelőből mára egy 9 fős, folyamatosan terjeszkedő irodát építettem fel.
Amikor elindultam ezen az úton, nem volt önbizalmam és álmomban nem gondoltam volna, hogy idáig el fogok jutni. Sokan segítettek az utamon, számtalan támogatást kaptam, mindent megfogadtam, a gyakorlatba ültettem és alázatosan végig csináltam. Ennek lett az eredménye az, amit idáig felépítettem, és az, ami még hátra van. Úgy érzem, az én történetem példa lehet nemcsak a női cégvezetők számára, hanem azoknak is, akik nem hisznek még eléggé önmagukban. Az én filozófiám, hogy a siker összetevői: szorgalom, alázat, kemény munka, alkalmazkodóképesség és felelősségvállalás.
A sok munkának és tanulásnak 2023. decemberében meglett a koronája, amikor átvehettem a Leader of The Year az Év Női Cégvezetője díjat.
Ködmön Könyvelőiroda Kft.