Csak pár óra munka: részmunkaidő minimális munkaidővel

Nincs akadálya, hogy a munkaszerződés az általános teljes munkaidőnél jóval alacsonyabb óraszámra jöjjön létre. A heti-havi pár órás munkaszerződés is lehet életszerű, az alábbi szabályokra azonban érdemes odafigyelni.

Részmunkaidőről akkor beszélünk, amikor a felek az adott munkakörre irányadó teljes napi munkaidőnél (általában nyolc óra) rövidebb napi munkaidőben állapodnak meg. A részmunkaidőt a munkaszerződésben kell kikötni, és nincs törvényi minimuma. Ha a munkáltatónak csak heti egy napra van szüksége az adott munkavállalóra, akár heti négy vagy havi 20 órás munkaszerződés is köthető. Például, egy élelmiszerbolt a hétköznapi nyitva tartást ellátó teljes munkaidős kollégák mellett szombat délelőttönként egy nyugdíjas eladót foglalkoztat, vagy bizonyos szakmai feladatok nem igényelnek többet heti pár órás munkaidőnél, és az illető munkavállaló ezért csak szerdánként dolgozik hat órát.

A munkaidő szabályok értelmezése számos kérdést vethet fel ilyen atipikus beosztások esetén. Például, hogyan kell kiadni a szabadságot (betegszabadságot) egy olyan munkavállalónak, aki csak heti egy napot dolgozik. Ilyenkor abból kell kiindulni, hogy ez a munkavállaló egyenlőtlen munkaidő-beosztásban dolgozik, hiszen a heti öt munkanap közül az egyik napon teljesíti a teljes heti munkaidejét, a többi napon pedig nulla órára van beosztva. Egyenlőtlen munkaidő-beosztásban a szabadság kiadása kétféle módon történhet, amely lehetőségek közül a munkáltató jogosult választani.

Az első lehetőség, hogy a szabadság kiadása és elszámolása munkanapban történik. Ebben az esetben úgy kell eljárni, hogy a hét minden napja munkanapnak számít, kivéve a munkaidő-beosztás szerinti heti pihenőnapot és a munkaszüneti napot. Ilyenkor tehát úgy kell megítélni, hogy a munkavállalónak heti öt munkanapja és két pihenőnapja van. Szabadságot nem csak arra az egy napra kell neki kiadni, amikor be volt osztva, hiszen a fennmaradó négy napja nem pihenőnap és nem is munkaszüneti nap. Természetesen ilyen esetben minden szabadságnapot a munkavállaló napi munkaidejével kell elszámolni. Például, a munkavállaló heti munkaideje hat óra, amit mindig pénteken dolgozik le. Ebből az egy munkanapra eső napi munkaidő 1,2 óra. Ha csak egy napot akar szabadságon tölteni, akkor azt ezzel az 1,2 óra teljesített munkaidővel kell elszámolni és nyilvántartani.

A másik lehetőség az órákban való elszámolás. Ez alapján a szabadság úgy is kiadható, hogy a munkavállaló a munkaidő-beosztással azonos tartamra mentesül a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettsége alól, és a szabadságot a munkavégzés alóli mentesülés tartamával egyező óraszámban kell nyilvántartani. Ilyenkor egy munkanap szabadság a munkavállaló napi munkaidejével egyező óraszámnak felel meg. A fenti példában ez 1,2 óra napi munkaidőt jelent. Ha a munkavállaló hétfőtől péntekig kíván mentesülni a munkavégzés alól, erre az időre összesen 6 óra szabadságot kell igénybe vennie, ami öt munkanap szabadságot jelent. Ebben az esetben a teljesített munkaidőt is a beosztás szerinti munkaidővel kell elszámolni, azaz úgy kell tekinteni, hogy a szabadságon lévő munkavállaló annyi órát teljesített, mint amennyire a távollét napján eredetileg is be volt osztva. Ebből az is következik, hogy ha a munkavállaló csak arra az egy napra kér szabadságot, amikor be volt osztva, az az egy nap is hat óra távollétet jelent, ami tehát öt munkanap szabadság felhasználásával oldható meg (jóllehet tényleges csak egy napot volt távol). Az így kivett egy nap szabadságra hat órányi (a beosztással egyező időre járó) távolléti díj illeti meg.

A szabadság kétféle elszámolási módja között a munkáltató jogosult választani, ám választását a naptári év során nem változtathatja meg. Annak viszont nincs akadálya, hogy különböző munkavállalói esetén más-más elszámolást alkalmazzon. A fenti két elszámolási mód irányadó a betegszabadság elszámolására is.

Az alacsony óraszám kérdéseket vethet fel a társadalombiztosítási jogviszony szempontjából is. Fontos hangsúlyozni, hogy a munkaviszony mindenképpen biztosítási jogviszonyt keletkeztet, a munkaórák számától függetlenül. Ezért az akár havi pár órás munkaviszonnyal is biztosítottá válik a munkavállaló. A nyugdíjjogosultsághoz szükséges szolgálati idő szempontjából azonban csak arányos szolgálati időt szerez a munkavállaló, ha a részmunkaidős munkaviszonyban nem keresi meg legalább a minimálbért. Azaz, nem a munkaidő mennyiségének, hanem a jövedelemnek van jelentősége. Ha a különleges szakértelmű munkavállaló a havi pár órás munka után is megkapja legalább a minimálbérnek megfelelő összeget, akkor a teljes időszakra szolgálati időt szerez, mintha csak teljes munkaidőben dolgozna.