Az Ipartestülettel
Dél-Lengyelországban
Az Érd és Környéke Ipartestület tagjai közé nem csak azért jó
tartozni, mert tagjainak vállalkozással kapcsolatos kérdéseire útmutatással,
tanáccsal, oktatással, képzéssel, szükség esetén ingyenes jogsegély szolgáltatással
áll rendelkezésére, hanem azért is, mert közösségteremtő, közösségépítő
tevékenysége során minden évben szervez tagsága részére egy-két belföldi, és
ugyanannyi határainkon túli kirándulást. A szeptemberi négy napos kirándulás
keretében Dél-Lengyelországot kerestük fel, ott is elsősorban a magyar
vonatkozású emlékeket. Nem nagyon tetszett szeptember 19-én a hajnali felkelés,
a reggel ötkor történő indulás, de ha az ember látni akar, élményeket akar
szerezni, ahhoz áldozatot is kell hozni.
A kakaskukorékolás előtti ébredés pedig igazán nem nagy áldozat, főleg
azoknak nem, akiknek reggel hat órakor kezdődik a nap. Indulás után a korai
felkelés hatására azért bóbiskolt a fél busz, s igazán csak a zakopanei
lanovkán ébredtünk fel arra, hogy az időjárás nem nagyon fogadott bennünket a
kegyeibe. Megeredtek az ég csatornái, de szerencsére csak arra a negyedórára,
amíg a nyitott felvonóval fel nem értünk a hegy csúcsára. Miután először jártam
Zakopanéban, érdeklődéssel vártam a látnivalókat, hisz nem véletlenül keresi
fel évente három millió ember ezt a tátrai kisvárost. A természet, a táj
lenyűgöző, a város a Magas-Tátra hegyvonulatában nyolcszázötven méteres
magasságban Lengyelország legmagasabban fekvő települése. A hegycsúcsok és
völgyek festői váltakozása, a kellemes lankák remek lehetőséget biztosítanak a
téli sízéshez, a télinél kellemesebb időben pedig a hegyi túrázásokhoz. A
kristálytiszta levegő hatására már a 19. században beindult itt az
egészségturizmus. Igaz eleinte „csak” a
gurál „őslakók” voltak a „gyógyászat mesterei”, hisz ők vitték fel a
tüdőbetegeket a hegyi legelőkön álló parasztházaikba. Ezek a házak fából
készültek, meredek zsindelytetővel, ezek az úgynevezett gurál házak. Egy
lengyel építész a 19. sz-ban a gurál házak alapján tervezte meg villáit,
templomait, panzióit. A helyi népi motívumokat, és a szecesszió díszítő elemeit
ötvözte, s ezek a fennmaradt fafaragásos házak különleges hangulatot adnak a
településnek. A hegyről aztán már fedett siklóval jöttünk le, s a lovas kocsis
városnézés, a helyi kézműves sajtkészítés megismerése már ismét esőben
történt.
A másnap reggeli krakkói ébredés után nem kellett az eget
kémlelni. A szobákba beszűrődő napfény mindenkit megelégedéssel töltött el.
Szállodánkból rövid idő alatt a Wawel dombra épült Várban voltunk, majd a Koronázó
Templomban, amelynek Zsigmond tornyából elénk tárult egész Krakkó látképe. A
torony tizenkét-és fél tonnás harangjáról is híres, amelyet csak akkor
szólaltatnak meg, ha az országban, vagy Lengyelországgal kapcsolatban valami nagy
esemény történik. Így utoljára II. János Pál pápa halálakor, azt megelőzően
pedig az Európai Unióhoz történő csatlakozáskor kongatták meg a harangot. A Székesegyház a lengyel királyok koronázó
temploma, s itt van a nyughelyük is. Itt nyugszik Báthory István lengyel király
és erdélyi fejedelem, - nekünk inkább erdélyi fejedelem, és lengyel király,-
akinek szarkofágját a Himnusz eléneklése mellett koszorúztuk meg. Sétánkat
innen Krakkó főtere felé folytattuk. A Wawel árnyékában áll Krakkó jelképe, a
tűzokádó sárkány. A legenda szerint ez a szörnyeteg szűzlányokkal táplálkozott,
egész addig, amíg Krakus király fondorlatos módon meg nem ölte. Így Krakus
király lett Krakkó város névadója – természetesen a legenda szerint. Zegzugos,
középkori hangulatot árasztó utcák, bámészkodásra, ücsörgésre csábító tereken
áthaladva értünk a Főtérre, amely a középkori Európa legnagyobb főtere volt. Közepén
hosszan elnyúló sárga épület a Posztóház, rengeteg üzlettel, borostyánból,
aranyból és ezüstből készült ékszerekkel, ajándéktárgyakkal, amelyek közül nem
hiányozhat a tűzokádó sárkány sem, különböző anyagokból elkészítve. De a
Posztóházban – amely már a XV -XVI. században a kereskedelem központja volt –
megtalálunk mindent, ami szem-szájnak kellemes. Vásárlásra csábító kirakatok,
portálok, standok, ínycsiklandozó süteményeket kínáló cukrászdák, hangulatos
sörözők és éttermek – csak az ember tudjon ellenállni a kínálatnak, és a
csábításnak. A Főtéren áll Krakkó egyik legszebb temploma a Mária templom,
amely a XIII. sz-ban épült, de a XIV. sz.-ban gótikus stílusban átépítették. A
kéttornyú templomnak a tornyai különböző magasságúak, amihez – mint Krakkóban
sok mindenhez - szintén legenda fűződik. A templom nem csak a különböző méretű
tornyairól, hanem a benne található fából készült szárnyas oltárról is híres.
Az oltár Európa legnagyobbja, mely 11x13 méter, összesen 200 alakot vonultat
fel, kinyitott állapotban Mária hat örömét, becsukva pedig tizenkét fájdalmát
jeleníti meg. Krakkó óvárosát a XIX. század elejéig városfal vette körül. Ekkor
a fal elpusztult, a helyén ma fákat találunk. A városfalból a mai napig egy
kisebb rész megmaradt, a Flórián kapuval együtt, amely a város védőszentjéről,
Szent Flóriánról kapta a nevét. A kapu
1307-ben épült, rajta kívül még hét kapun lehetett a városba bejutni. A Flórián
kapun keresztül vezetett a király útja a Főtéren át a Wawelbe.
Krakkót elhagyva Tarnow felé vettük az irányt, ahol az
1848-49-es szabadságharc híres Bem apója várt ránk. Tarnow Bem József
szülővárosa, így természetesnek tűnhet, hogy a különböző szabadságharcokban
részt vett tábornok teste is szülővárosában találjon végső nyugalomra. Bem
József azonban több magyarral együtt a Szabadságharc bukása után Törökországba
menekült. Az orosz kormány a menekültek kiadatását követelte Isztambultól,
amelyre az Oszmán Birodalom kötelezettséget is vállalt, kivéve, ha a menekült
áttér a mohamedán hitre. Bem 216 magyar menekülttel együtt áttért az iszlámra,
és felvette a Murad nevet. 1850-ben bekövetkezett halálakor hamvait az
iszlámnak megfelelően török földbe helyezték el. Hamvait azonban 1929. június
30.-án hazaszállították Lengyelországba. Útja során, Pesten a Nemzeti Múzeum
előtt is felravatalozták koporsóját. Hamvait vallási okokból nem lehetett a
keresztény lengyel földbe elhantolni, ezért egy gyönyörű parkban egy kicsi tó
közepén tavi rózsák között hat gigantikus oszlop emeli magasba kőszarkofágját,
Bem apó földi maradványaival. Ez év márciusában Áder János Köztársasági Elnök
emléktáblát helyezett el a tavat körbevevő kovácsoltvas kerítésen, amelyre
természetesen elhelyeztük az emlékezés és tisztelet koszorúját.
A rzeszowi ebéd után Jaroszlav érintésével testvérvárosunkba
Lubaczovba érkeztünk. 2003 óta vallhatja magát testvérvárosnak a két település,
s a tíz éves jubileumi együvé tartozásról megfelelően sikerült megemlékeznünk.
Lubaczovot az elmúlt tíz év két polgármestere, és egy alpolgármestere, míg
Érdet Antunovits Antal önkormányzati képviselő
iparos társunk, Szabó István az Ipartestület elnöke, és Csóli Csaba az
Ipartestület ügyvezető igazgatója vezetésével mi, az Érd és Környéke
Ipartestület ötven tagja képviseltük. A köszöntők és ünnepi beszédek után
ízletes vacsorával, és éjfélig tartó élőzenés tánccal köszöntöttük a tíz éves
évfordulót.
Napsütésre ébredtünk testvérvárosunk egyik szálláshelyén
vasárnap reggel. Szeptember 22-ét mutatott a naptár, amely hazaindulásunk
napja. De előtte még egy nagyon fontos „feladat” várt ránk. Szeptember
Az időnként kellemetlen időjárás ellenére ragyogó négy napot
töltöttünk Dél- Lengyelországban. Nekünk
magyaroknak, ha Lengyelországról beszélünk, általában Zakopane, Krakkó, és
Varsó ugrik be, esetleg a Mazuri tavak északon, vagy a zarándokoknak Czestohova. Olyan
településeken, városokban jártunk, amelyeket feltétlenül fel kell keresni egy
dél-lengyelországi úti terv készítésekor, s az itt leírtakat ki lehet bővíteni.
Hisz mi csak négy napot töltöttünk el, s abban benne volt az oda – és
hazautazás is. De ez a négy nap tartalmas volt, tele magyar vonatkozású
emlékekkel, új ismeretek megszerzésével. Köszönet érte az Ipartestület
igazgatójának Csóli Csabának, Porkoláb Katikának, akik nagyon sokat tettek az
út létrejöttéért, és Morvay Malgorzata
idegenvezetőnknek fáradtságot nem ismerő munkájáért. És ha már úgy
kezdtem, hogy miért is érdemes az Érd és Környéke Ipartestület tagjának lenni,
akkor úgy is fejezem be: a szakmai segítség nyújtása, az érdekképviselet
mellett az ilyen tartalmas kirándulásokért is.
Pató
Lajos