Az Ipartestülettel Dél-Lengyelországban

Az Érd és Környéke Ipartestület tagjai közé nem csak azért jó tartozni, mert tagjainak vállalkozással kapcsolatos kérdéseire útmutatással, tanáccsal, oktatással, képzéssel, szükség esetén ingyenes jogsegély szolgáltatással áll rendelkezésére, hanem azért is, mert közösségteremtő, közösségépítő tevékenysége során minden évben szervez tagsága részére egy-két belföldi, és ugyanannyi határainkon túli kirándulást. A szeptemberi négy napos kirándulás keretében Dél-Lengyelországot kerestük fel, ott is elsősorban a magyar vonatkozású emlékeket. Nem nagyon tetszett szeptember 19-én a hajnali felkelés, a reggel ötkor történő indulás, de ha az ember látni akar, élményeket akar szerezni, ahhoz áldozatot is kell hozni. A kakaskukorékolás előtti ébredés pedig igazán nem nagy áldozat, főleg azoknak nem, akiknek reggel hat órakor kezdődik a nap. Indulás után a korai felkelés hatására azért bóbiskolt a fél busz, s igazán csak a zakopanei lanovkán ébredtünk fel arra, hogy az időjárás nem nagyon fogadott bennünket a kegyeibe. Megeredtek az ég csatornái, de szerencsére csak arra a negyedórára, amíg a nyitott felvonóval fel nem értünk a hegy csúcsára. Miután először jártam Zakopanéban, érdeklődéssel vártam a látnivalókat, hisz nem véletlenül keresi fel évente három millió ember ezt a tátrai kisvárost. A természet, a táj lenyűgöző, a város a Magas-Tátra hegyvonulatában nyolcszázötven méteres magasságban Lengyelország legmagasabban fekvő települése. A hegycsúcsok és völgyek festői váltakozása, a kellemes lankák remek lehetőséget biztosítanak a téli sízéshez, a télinél kellemesebb időben pedig a hegyi túrázásokhoz. A kristálytiszta levegő hatására már a 19. században beindult itt az egészségturizmus. Igaz eleinte „csak” a gurál „őslakók” voltak a „gyógyászat mesterei”, hisz ők vitték fel a tüdőbetegeket a hegyi legelőkön álló parasztházaikba. Ezek a házak fából készültek, meredek zsindelytetővel, ezek az úgynevezett gurál házak. Egy lengyel építész a 19. sz-ban a gurál házak alapján tervezte meg villáit, templomait, panzióit. A helyi népi motívumokat, és a szecesszió díszítő elemeit ötvözte, s ezek a fennmaradt fafaragásos házak különleges hangulatot adnak a településnek. A hegyről aztán már fedett siklóval jöttünk le, s a lovas kocsis városnézés, a helyi kézműves sajtkészítés megismerése már ismét esőben történt.

A másnap reggeli krakkói ébredés után nem kellett az eget kémlelni. A szobákba beszűrődő napfény mindenkit megelégedéssel töltött el. Szállodánkból rövid idő alatt a Wawel dombra épült Várban voltunk, majd a Koronázó Templomban, amelynek Zsigmond tornyából elénk tárult egész Krakkó látképe. A torony tizenkét-és fél tonnás harangjáról is híres, amelyet csak akkor szólaltatnak meg, ha az országban, vagy Lengyelországgal kapcsolatban valami nagy esemény történik. Így utoljára II. János Pál pápa halálakor, azt megelőzően pedig az Európai Unióhoz történő csatlakozáskor kongatták meg a harangot. A Székesegyház a lengyel királyok koronázó temploma, s itt van a nyughelyük is. Itt nyugszik Báthory István lengyel király és erdélyi fejedelem, - nekünk inkább erdélyi fejedelem, és lengyel király,- akinek szarkofágját a Himnusz eléneklése mellett koszorúztuk meg. Sétánkat innen Krakkó főtere felé folytattuk. A Wawel árnyékában áll Krakkó jelképe, a tűzokádó sárkány. A legenda szerint ez a szörnyeteg szűzlányokkal táplálkozott, egész addig, amíg Krakus király fondorlatos módon meg nem ölte. Így Krakus király lett Krakkó város névadója – természetesen a legenda szerint. Zegzugos, középkori hangulatot árasztó utcák, bámészkodásra, ücsörgésre csábító tereken áthaladva értünk a Főtérre, amely a középkori Európa legnagyobb főtere volt. Közepén hosszan elnyúló sárga épület a Posztóház, rengeteg üzlettel, borostyánból, aranyból és ezüstből készült ékszerekkel, ajándéktárgyakkal, amelyek közül nem hiányozhat a tűzokádó sárkány sem, különböző anyagokból elkészítve. De a Posztóházban – amely már a XV -XVI. században a kereskedelem központja volt – megtalálunk mindent, ami szem-szájnak kellemes. Vásárlásra csábító kirakatok, portálok, standok, ínycsiklandozó süteményeket kínáló cukrászdák, hangulatos sörözők és éttermek – csak az ember tudjon ellenállni a kínálatnak, és a csábításnak. A Főtéren áll Krakkó egyik legszebb temploma a Mária templom, amely a XIII. sz-ban épült, de a XIV. sz.-ban gótikus stílusban átépítették. A kéttornyú templomnak a tornyai különböző magasságúak, amihez – mint Krakkóban sok mindenhez - szintén legenda fűződik. A templom nem csak a különböző méretű tornyairól, hanem a benne található fából készült szárnyas oltárról is híres. Az oltár Európa legnagyobbja, mely 11x13 méter, összesen 200 alakot vonultat fel, kinyitott állapotban Mária hat örömét, becsukva pedig tizenkét fájdalmát jeleníti meg. Krakkó óvárosát a XIX. század elejéig városfal vette körül. Ekkor a fal elpusztult, a helyén ma fákat találunk. A városfalból a mai napig egy kisebb rész megmaradt, a Flórián kapuval együtt, amely a város védőszentjéről, Szent Flóriánról kapta a nevét. A kapu 1307-ben épült, rajta kívül még hét kapun lehetett a városba bejutni. A Flórián kapun keresztül vezetett a király útja a Főtéren át a Wawelbe.

Krakkót elhagyva Tarnow felé vettük az irányt, ahol az 1848-49-es szabadságharc híres Bem apója várt ránk. Tarnow Bem József szülővárosa, így természetesnek tűnhet, hogy a különböző szabadságharcokban részt vett tábornok teste is szülővárosában találjon végső nyugalomra. Bem József azonban több magyarral együtt a Szabadságharc bukása után Törökországba menekült. Az orosz kormány a menekültek kiadatását követelte Isztambultól, amelyre az Oszmán Birodalom kötelezettséget is vállalt, kivéve, ha a menekült áttér a mohamedán hitre. Bem 216 magyar menekülttel együtt áttért az iszlámra, és felvette a Murad nevet. 1850-ben bekövetkezett halálakor hamvait az iszlámnak megfelelően török földbe helyezték el. Hamvait azonban 1929. június 30.-án hazaszállították Lengyelországba. Útja során, Pesten a Nemzeti Múzeum előtt is felravatalozták koporsóját. Hamvait vallási okokból nem lehetett a keresztény lengyel földbe elhantolni, ezért egy gyönyörű parkban egy kicsi tó közepén tavi rózsák között hat gigantikus oszlop emeli magasba kőszarkofágját, Bem apó földi maradványaival. Ez év márciusában Áder János Köztársasági Elnök emléktáblát helyezett el a tavat körbevevő kovácsoltvas kerítésen, amelyre természetesen elhelyeztük az emlékezés és tisztelet koszorúját.

A rzeszowi ebéd után Jaroszlav érintésével testvérvárosunkba Lubaczovba érkeztünk. 2003 óta vallhatja magát testvérvárosnak a két település, s a tíz éves jubileumi együvé tartozásról megfelelően sikerült megemlékeznünk. Lubaczovot az elmúlt tíz év két polgármestere, és egy alpolgármestere, míg Érdet Antunovits Antal önkormányzati képviselő iparos társunk, Szabó István az Ipartestület elnöke, és Csóli Csaba az Ipartestület ügyvezető igazgatója vezetésével mi, az Érd és Környéke Ipartestület ötven tagja képviseltük. A köszöntők és ünnepi beszédek után ízletes vacsorával, és éjfélig tartó élőzenés tánccal köszöntöttük a tíz éves évfordulót.

Napsütésre ébredtünk testvérvárosunk egyik szálláshelyén vasárnap reggel. Szeptember 22-ét mutatott a naptár, amely hazaindulásunk napja. De előtte még egy nagyon fontos „feladat” várt ránk. Szeptember 22. a lengyel-magyar barátság napja Jaroszlavban, amelynek központi ünnepségén természetesen mi is részt vettünk. Az ünnepséget a lengyel-magyar barátság szobránál tartották. A szobor igazi „testvéri szobor”: közös tőről fakadó, de két törzsre szétágazó fa, amelyeknek a lombjai ismét összefonódnak, jól jelképezve a két nép évszázados barátságát. Az ünnepély számunkra meglepetéssel kezdődött. A jelenlevő énekkar kristálytisztán, akcentus nélkül énekelte el Himnuszunkat. Mint később megtudtuk, az énekkar Jaroslaw budapesti testvérkerületének Kőbányának lengyel kisebbségi énekkara. Tagjait többnyire az ifjúkori szerelem vonzotta Budapestre, ahol letelepedtek, s családot alapítottak. A megemlékezés szavai, és a koszorúk elhelyezése után a Szent Miklós templomhoz sétáltunk, ahol Benedek napi Búcsút tartották. Itt, a templom falára elhelyezett II. Rákóczi Ferenc emléktábla kapcsán vált világossá előttünk, hogy miért Jaroszlavban tartják a lengyel-magyar barátság napját. Ennek egyik oka az lehet, hogy a Rákóczi szabadságharc leverése után (1711) a kurucok jelentős számban menekültek Jaroszlawba, ugyanúgy, ahogy Bercsényi Miklós, és II. Rákóczi Ferenc is, akinek felesége Sarolta Amália hercegnő évekig élt itt.

Az időnként kellemetlen időjárás ellenére ragyogó négy napot töltöttünk Dél- Lengyelországban. Nekünk magyaroknak, ha Lengyelországról beszélünk, általában Zakopane, Krakkó, és Varsó ugrik be, esetleg a Mazuri tavak északon, vagy a zarándokoknak Czestohova. Olyan településeken, városokban jártunk, amelyeket feltétlenül fel kell keresni egy dél-lengyelországi úti terv készítésekor, s az itt leírtakat ki lehet bővíteni. Hisz mi csak négy napot töltöttünk el, s abban benne volt az oda – és hazautazás is. De ez a négy nap tartalmas volt, tele magyar vonatkozású emlékekkel, új ismeretek megszerzésével. Köszönet érte az Ipartestület igazgatójának Csóli Csabának, Porkoláb Katikának, akik nagyon sokat tettek az út létrejöttéért, és Morvay Malgorzata idegenvezetőnknek fáradtságot nem ismerő munkájáért. És ha már úgy kezdtem, hogy miért is érdemes az Érd és Környéke Ipartestület tagjának lenni, akkor úgy is fejezem be: a szakmai segítség nyújtása, az érdekképviselet mellett az ilyen tartalmas kirándulásokért is.

Pató Lajos